BioBorota: Interjú Koch Csabával
2019 decemberében Koch Csabát választotta a Magyar Bor Akadémia az Év Bortermelőjévé. Mivel a kihirdetés pillanatában épp csak pár hete jártunk nála, úgy gondoltuk, hogy legközelebb majd akkor beszélgetünk vele újra, amikor újra lesz valami aktualitás. Nos, Koch Csabánál szinte mindig van valami újdonság, és már magunk is kíváncsiak voltunk a 2019 októberében már/még félkész bio üzemekre…
Írta: Bányai Gábor Botond
Merthogy bio üzemből kettő is van a borászati feldolgozó mögött, az egyik kifejezetten a bioboroknak lett dedikálva, a másik pedig a gyümölcsleveknek. Régebbi beszélgetésinkből már jól tudjuk, hogy Koch Csaba régóta foglalkozik a szőlőben is a bio koncepcióval, éppen
ezért először erről kérdeztük.
BORIGO: Az vetődött fel bennem, hogy hol is volt az a pont, amikor megérintett a természetes, vagy mondjuk úgy bio termelés szele? Volt ilyen nullapont, egy kezdő momentum?
Koch Csaba: 1996-ban vásároltam meg Borotán ezt a tanyát, amin egy gyümölcsös volt, ezt 1997-ben még vegyszerrel védtük. De rá egy évre már úgy döntöttem, hogy a saját környezetemben, a kerítésen belül nem szórok már ki semmit, soha többet, és ezt azóta is tartom. Az indíttatás pedig az volt, hogy én biológusnak kezdtem tanulni, vagyis mindig is közel állt hozzám a zöld gondolat. A legkorábbi tapasztalom az volt a bio termesztéssel, hogy ennek során is rengeteg féle szert kijuttatunk a környezetbe, még ha azt is mondjuk, hogy azok környezetbarát szerek. Amikor szembesültem ezzel 2000 környékén, el is kedvetlenedtem picit, mert nem tartottam hitelesnek.
BORIGO: Itt a kertben egy impresszív fajtagyűjtemény is található, mi ennek a története?
Koch Csaba: Valamikor a kétezres évek elején a Vajdaságban, a temerini borversenyen ismerkedtem meg Petar Cindric professzorral, tőle tudtam meg, hogy az ottani termelők már eredményesen termelnek gombabetegségeknek ellenálló szőlőfajtákat. A hagyományos európai fajtáknál csak ivartalan szaporítás folyik, így gyakorlatilag a biotermesztésük minőségben is kétséges és rendkívül költségigényes is.Ráadásul látható, hogy a biotermesztésben egyébként megengedett szereket jóval többször, jóval nagyobb mennyiségben kell használni, ami szintén hagy egyfajta ökológiai lábnyomot. Vagyis végül is az a helyzet, hogy a klasszikus bio termesztés során alacsonyabb minőséget próbálunk eladni a fogyasztónak drágábban… Ezt nem tartottam elfogadhatónak, ezért indultam el egy másik irányba, mégpedig a rezisztens fajták irányába.
BORIGO: Az első akadékoskodás a rezisztens fajták esetében épp a minőség, az organoeliptikus élmény. Hogy látod ezt az ellentmondást?
Koch Csaba: A történelmi előítéletek egy része megalapozott. A nemesítés korai szakaszában csak a Vitis Labruscából tudtak ellenálló fajtákat előállítani, amik valóban kifejezetten kellemetlen mellékízeket, illatokat mutattak. A nemesítés következő szakaszában létrejöttek az olyan, ma már jól ismert fajták, mint a Bianca, kunbarát, kunleány, Zalagyöngye, az a generáció, amely fajtáknál a termelők egy komoly minőségi ugrást tudtak végrehajtani. Ugyanakkor ebben a fázisban még nem találták meg a kevés génhez kötődő ellenállóságot. Vagyis minél magasabb volt a kísérletek során a Vinifera vonal, annál jobb lett a bor, ugyanakkor fokozatosan el is vesztették a fajták a rezisztenciát. A kutatás azonban folyamatos, így a DNS vizsgálatok belépésével egyértelműen meg lehet határozni a fajtákban a rezisztencia géneket, amelynek az a lényege, hogy sokszoros visszakeresztezéssel, az utódok megfigyelésével el lehet érni akár 97%-os Vinifera arányt is, amellett, hogy a szőlő rezisztens marad. A 3%-nyi vadszőlő már szinte egyáltalán nem befolyásolja az ízt és illatot, sőt: A szőlőbetegségek sokkal inkább képesek elvinni bármely fajta íz és illat minőségét, mint ez a 3%. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ha bioban termesztek egy hagyományos fajtát, az mennyivel alacsonyabb szőlőminőséget fogprodukálni, illetve arról sem, hogy milyen mértékben terhelem a környezetet mindezzel.
BORIGO: A te praxisodban hol tart most ez a történet?
Koch Csaba: Ha megfigyeljük ezt a fajtagyűjteményt, ami itt a kertben látható, akkor ugye tökéletesen egészséges szőlőt, egészséges fürtöket láthatunk. Pedig ezek a tőkék semmilyen, tehát nulla védekezést kaptak az év során. Azt szoktam mondani, hogy ennél kisebb ökológiai lábnyomot nem lehet hagyni.
BORIGO: Min múlik az, hogy ezek a fajták tömegtermesztésbe kerüljenek?
Koch Csaba: Két dolgon, ami összefügg. Az egyik a piaci igény, a másik pedig az európai agrárpolitika. Ez utóbbi nem annyira ismert, ugyanakkor tény, hogy a franciák és a németek is elképesztő pénzeket fordítanak az ilyen irányú kutatásra, és maga a politika is afelé megy, hogy meglepően hamar, akár csak pár éven belül alig lehet majd hagyományos vegyszert használni a szőlőben. Szép lassan ki fogják tiltani a gombabetegségek ellen ma használatos szereket, ami paradigmaváltást követel meg a szőlőtermesztőktől. Egyszerűen nem lesz más választás, mint a rezisztens fajták termelése, pláne a Kárpát medencében, ahol az időjárási viszonyok szőlőtermesztés szempontjából szélsőségesek. Ez persze nem jelenti azt, hogy az ismert szőlőfajták majd eltűnnek, hanem meg fognak jelenni (sőt már meg is jelentek) az ismert fajták ellenálló változatai.
Koch Csaba: A történelmi előítéletek egy része megalapozott. A nemesítés korai szakaszában csak a Vitis Labruscából tudtak ellenálló fajtákat előállítani, amik valóban kifejezetten kellemetlen mellékízeket, illatokat mutattak. A nemesítés következő szakaszában létrejöttek az olyan, ma már jól ismert fajták, mint a Bianca, kunbarát, kunleány, Zalagyöngye, az a generáció, amely fajtáknál a termelők egy komoly minőségi ugrást tudtak végrehajtani. Ugyanakkor ebben a fázisban még nem találták meg a kevés génhez kötődő ellenállóságot. Vagyis minél magasabb volt a kísérletek során a Vinifera vonal, annál jobb lett a bor, ugyanakkor fokozatosan el is vesztették a fajták a rezisztenciát. A kutatás azonban folyamatos, így a DNS vizsgálatok belépésével egyértelműen meg lehet határozni a fajtákban a rezisztencia géneket, amelynek az a lényege, hogy sokszoros visszakeresztezéssel, az utódok megfigyelésével el lehet érni akár 97%-os Vinifera arányt is, amellett, hogy a szőlő rezisztens marad. A 3%-nyi vadszőlő már szinte egyáltalán nem befolyásolja az ízt és illatot, sőt: A szőlőbetegségek sokkal inkább képesek elvinni bármely fajta íz és illat minőségét, mint ez a 3%. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ha bioban termesztek egy hagyományos fajtát, az mennyivel alacsonyabb szőlőminőséget fog produkálni, illetve arról sem, hogy milyen mértékben terhelem a környezetet mindezzel.
BORIGO: A te praxisodban hol tart most ez a történet?
Koch Csaba: Ha megfigyeljük ezt a fajtagyűjteményt,ami itt a kertben látható, akkor ugye tökéletesen egészséges szőlőt, egészséges fürtöket láthatunk. Pedig ezek a tőkék semmilyen, tehát nulla védekezést kaptak az év során. Azt szoktam mondani, hogy ennél kisebb ökológiai lábnyomot nem lehet hagyni.
BORIGO: Min múlik az, hogy ezek a fajták tömegtermesztésbe kerüljenek?
Koch Csaba: Két dolgon, ami összefügg. Az egyik a piaci igény, a másik pedig az európai agrárpolitika. Ez utóbbi nem annyira ismert, ugyanakkor tény, hogy a franciák és a németek is elképesztő pénzeket fordítanak az ilyen irányú kutatásra, és maga a politika is afelé megy, hogy meglepően hamar, akár csak pár éven belül alig lehet majd hagyományos vegyszert használni a szőlőben. Szép lassan ki fogják tiltani a gombabetegségek ellen ma használatos szereket, ami paradigmaváltást követel meg a szőlőtermesztőktől. Egyszerűen nem lesz más választás, mint a rezisztens fajták termelése, pláne a Kárpátmedencében, ahol az időjárási viszonyok szőlőtermesztés szempontjából szélsőségesek. Ez persze nem jelenti azt, hogy az ismert szőlőfajták majd eltűnnek, hanem meg fognak jelenni (sőt már meg is jelentek) az ismert fajták ellenálló változatai.
